A DDR5-ös memóriamodulok rövidesen megkezdhetik térhódításukat, ugyanis az Intel következő generációs konzumerpiaci platformja, amely az Alder Lake fejlesztés köré épül, immár DDR5-ös memóriatámogatással érkezik. Később az AMD háza tájáról is érkeznek majd DDR5-ös memória-alrendszert használó processzorok a konzumerpiacra, ám első körben mindkét gyártó a felsőkategóriára koncentrálhat majd, ahogy az lenni szokott.
Az új memóriaszabvány által kínált előnyökről már beszámoltunk, arról azonban még nem esett szó, hogy az újítások milyen kihívások elé állítják majd a gyártókat. A DDR5-ös memóriamodulok esetében a tápellátást szabályozó vezérlő, valamint a feszültségszabályzó modulok is a nyomtatott áramköri lapra kerülnek, nem az alaplapon foglalnak majd helyet, mint a korábbi szabványoknál, ami előnyökkel és hátrányokkal jár. Az előnyökről már beszéltünk: jobb lehet a tuningpotenciál, kevésbé lesznek komplexek az alaplap-dizájnok, valamint az adott gyártók a saját tapasztalataik alapján, a megcélzott igényekhez válogathatják össze a tápellátás komponenseit, ami költséghatékonyságra, illetve csúcskategóriás minőségre egyaránt lehetőséget ad.
Az előnyökhöz néhány hátrány is társul majd, ugyanis a tápellátó áramkör memóriamodulra történő integrálásával már nem csak a memórialapkák termelnek majd hőt működésük során, hanem az extra komponensek is, éppen ezért a hűtést is ehhez kell majd igazítani: a DDR5-ös memóriamodulok esetében fontos lesz majd az ütőképes hűtés, hiszen a hőtermelés is nagyobb lesz.